Harka

Itt a Harka méltóság nevét őrzi a régi igazság,
ki a törzsszövetségben volt, mint ítélő magasság.
Időbe vésve maradt itt, mint halványodó emlék,
a köré nőtt egy falu s az erdős, szelíd vidék.

Egykor Villa Harka nevét írta pergamen-világ,
s falu nevében élt a régmúlt méltóság.
Sopron árnyékában nőtt a falu csendes életfája,
mintha ágain a történelem minden sebe fájna.

A régi Borostyán-út emléke még ma is jegyzett,
mintha minden lépésben ott lüktetne az ősi menet.
A kereskedők árnya már csak emlékben él tovább,
de a föld még őrzi a rég letűnt karavánok nyomát.

A Kogelberg fölött a szél ma is mondákat mesél,
mintha minden titkot ott kergetne fenn a szél.
Dombok között ring a falu, mint nyugodt kis világ,
hol a múlt és jelen együtt lélegzik, gyönyörű virág.

A dombok közt megbújva él a falu egyszerű arca,
nem harsány, nem kérkedő, inkább az időt tartva.
Minden utcán egy régi történet halk szava jár,
s a házak között megpihen az emberi, lassú nyár.

A szőlők lankáin ma is fények játszanak csendesen,
mintha az idő ringana minden fürtön könnyeden.
A termőföld emlékezik minden kézre, mely dolgozott,
s minden nyárban újra írja, amit régen elhozott.

A templomkertben moha nő a régi kövek közén,
falra írt nevek halványulnak az idő törékeny ívén.
De aki ide figyel, az érzi: semmi sem tűnt el,
csak más formában él tovább, amiért az idő felel.

A Harkai-hegyek felől este mindig szél érkezik,
mintha a történelem is itt sétálna s emlékezik.
A falu fölött ilyenkor minden hang elcsendesül,
s a múlt és jelen határa finoman újra egyesül.

A falu csendje nem üres, inkább telített jelenlét,
benne él a sok évszázad, s minden megfakult emlék.
A házak között a múlt és jelen egymásra talál,
az idő itt nem rohan, inkább csak lassan meg-megáll.

Harka, az államalapítás előtt a magyar törzsszövetség
harmadik legmagasabb méltósága volt a Kende és a
Gyula után.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

CSALÁDI MINTÁK

Már első sírásunk fölött ott áll a család,arcokból, tettekből épül körénk a világ.Nem tudjuk még, mi marad bennünk, mi múlik el,csak tanuljuk: ki ölel, és ki az, aki bántva terel.

ÚJRA MELEGÍTVE

Van, akit az élet mellénk rendelt egykor,s van, kitől elválasztott az idő, jókor,Attól még nem volt hiábavaló a múlt,hogy egy darabig együtt vitt az út. Az emlék nem lánc, ha

VILLÁMOK KÖZÖTT

Siheder voltam, hajtott valami láz,repülni vágytam mindig, nem volt határ.A föld csak visszahúzott, az ég intett felém,szédítő magasság lett otthonom, remény. Ha vihar jött hirtelen, s nem szállhattunk már,volt ki

SEBNYALOGATÁS

Van, ki a múlt sérelmeit őrzi még,s minden új napban ugyanazt látja rég.A tegnap árnyéka vállára nehezül,és saját történetébe lassan elmerül. Aki állandóan sértettnek érzi múltját,úgy érzi, minden helyzetben védeni

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!