Gyepszél

Tokaj felé az ember indul lelkesen,
hol hegy, víz, bor beszél veled csendesen.
Ott vár egy hely, hol megpihen a szó,
a Gyepszél panzió: a nyugalmat adó.

Itt a vendég nem sorszám, nem név,
hanem valóság, aki megérkezett épp.
A ház figyel rád, csendesen ölel,
és megtart, míg a világ odakint siet.

A „gazda” mosolya nem tanult forma,
szívből jön, mint a napfény sugara.
Egy jó szó, egy tanács, egy kedves figyelem,
máris otthon vagy, s ezt észre sem veszed.

A Gyepszél panzió emlék marad,
ami nemcsak fénykép, hanem érzés maga.
Egy belső hely, ahová visszatérsz,
ha zajos lesz a világ, és csendet kérsz.

Tudni fogod, bármerre is visz az utad,
hogy van egy hely, mi mindent megmutat.
Tokajban, ahol szív, táj, emberség összenő,
a Gyepszél panzió az, mi lelkedet megőrző.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

A villám

Az ég kettéhasad, fény szövi át az éjszakát, a szél kiált, a föld reszket, és a csend vérző fénnyel telik meg. Méhes József (Zümi bá’)

Az éjszaka

A nappal színekkel építi rendjét, az éj lebontja, s kitárja csendjét. Hol titkok zengenek hangtalanul, s az élet az öröklét nyomán alakul. Az éberség itt a legfőbb erény, kardja a

Két harcos

Mit számít túlerő, ha ellene bátor szív dobog, ha lelkek acélján nem ejt rést a sok-sok ok. Két harcos áll a szélben, dacuk végtelen, el nem futnak ők, szembenéznek névtelen.

A harc maga

Az ég alatt vad árny borult a tájra, a szél süvöltött, s tenger habja lángra. S a sziklák ormán, ott, hol vége az égnek, két nagy Erő feszült az öröklétnek.

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!