Fecske-emlék

Gyerekkorom tanyájának még érzem az illatát,
istálló, fű, széna, abrak, éltető falatát.
Lovak fújtatása, tehenek kérődző csendje,
az idő kereke most visszaforgott bennem.

Két tehén az egyik oldalon, két ló a másikon,
lovak közt vízszintes farúd, vályúban jó falatok.
A délután békés volt, a nap fénye lágyan simult,
de hirtelen valami tört, s a nyugalom elcsitult.

A lovak bőre rángott, a tehén farkat csapkodott,
megérkeztek a böglyök, vérszívó martalócok.
Nyugtalan lett minden állat, az eső illata kelt,
a természet így súgott, „Eső jön, készülj, ember!”

De akkor hirtelen csoda történt a szemem láttára,
fecskék csaptak be sebesen az istálló ajtaján.
Cikáztak, suhantak, villámként hasították a teret,
s irtották könyörtelenül a légy-bögöly sereget.

Az állatok megnyugodtak, a szemem ámulva nézett,
mily rend van a világban, mily csodás a természet.
A fecskék könnyű röpte, a szárnyuk suhanása,
gyermekkorom szívébe örökre belevájva.

Olyan szépek voltak, s hasznosak az embernek,
hű segítőtársai minden tanyasi rendnek.
Nemcsak madarak ők, hanem az élet követei,
a remény, a folytonosság hű jelképei.

Augusztus végén a villanydrót gyászolt,
fecskék sora ült rajta, mert a nyár búcsút mondott.
Készültek messzi útra, Afrikába, melegebbre szálltak,
s a szívemben űrt hagytak, ahogy lassan távolodtak.

Gyerekszívvel mindig fájt ez a búcsúzás,
mert velük ment a fény, a nyár, a játék, a varázs.
De tudtam, visszajönnek, ha a tavasz újra kél,
s a szívem kapujában ismét reményt zenél.

És valóban, minden évben jöttek a kék égből,
visszahozták a derűt, a mosolyt, a reményből.
Mikor újra láttom villámként cikázni őket,
olyan, mintha visszatérnék, mint gyermek.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Álom és valóság

Álmomban az enyém vagy – mert látlak, életemben az álmom vagy – mert várlak. E kettő együtt maga a lét, s az ember őrzi örök kettősségét. Ha kezed nem ér

Ne csak álmodj

Az álom-ábránd addig jó barát, míg ébreszt benned tett-csodát, de fogva tart, ha nem merész, s marad a sóhaj – semmibe vész. Csak képzelet nem ad igazgyöngyöt, csak édes árnyat,

Belső Napunk

A külső égbolt zúghat bármikor, vihar keringhet, porrá hullhat a rend, de bennem fényben oldódik a gond, s az örök Nap győz minden csend felett. Így hordjuk mind a titkot,

Játszom

A játék nem csupán gyermek akarása, hanem a lélek örökös újra tanítása. Kíváncsiság, szárnyaló képzelet, hol minden kudarc is új eredményhez vezet. Nem azért fogy el az emberi erő, mert

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!