Csak egy egyszerű szemműtét – ennyi,
egy rutin, amit nem kell túlgondolni.
Hideg fény, fehér fal, pár perc csupán,
és azt hittem, minden rendben lesz talán.
Most csodálkozom, ha felnézek az égre,
mintha titkot súgna a sötétülő kékje.
Fekete hó hull, lassan, nesztelenül,
s a bizonyosság engem halkan megkerül.
Lent az asztalon sok apró bogár szalad,
a mozdulat villan, majd nyomtalan marad.
A tányér peremén árnyék remeg,
s a szemem súgja: talán nem képzelet.
A pohárban is fut valami kicsi lény,
mintha élet költözne az üveg mélyén.
A falakon pontok kelnek útra,
s a nyugalom nem talál vissza helyére soha.
Lehet, hogy eddig is ilyen volt minden,
csak nem figyeltem rá ilyen élesen?
A világ ugyanaz, mégis más,
mintha nem találnánk egymáson fogást.
Rájöttem, a látás nem adottság,
hanem törékeny, kényes megállapodás.
Köztem és a világ között áll,
és bármikor megváltoztatja magát.
Csak egy szemműtét, semmi különös,
nem ígért csodát, csak jobb jövőt.
Mégis mintha elcsúszott volna a kép,
a világ mást mutat, mint amit ígért.
Méhes József
(Zümi bá’)