Galaxisok égnek a fekete éjen,
hideg törvény mindegyik szemében.
Nem hallják meg, ha van földi sikoly,
pályájukon haladnak, mint néma boly.
Ha meteorit, kisbolygó zúdul alá vadul,
nem alku tárgya, vissza nem fordul.
A becsapódás nem harag, nem átok,
csak erő, mely rombol, nem válogat.
Az evolúció is differenciált folyamat,
nem szándék, nem terv, hanem állapot.
Mutáció és szelekció alakít,
fajok, társadalmak sorát időbe, térbe igazít.
Az ember mér, modellez és kalkulál,
hipotézist állít, majd verifikál.
Előre jelzi a kockázati szintet,
de nem állíthatja meg a kozmikus rendet.
Nem módosíthatjuk az tér pályafutását,
nem írhatjuk át a csillagok vonulását.
A kozmikus rend objektív rendszer,
melyben az ember csupán tényező, nem elem.
Porszem-létünk is lehetne fény,
ha nem perzselné önző szenvedély.
A kicsiny ember is nagy lehet,
ha nem önmagára mér végső sebet.
Látszólag vagyunk szabadok – ez az ítélet,
nincs szabad választás: kataklizma vagy élet,
nem írhatjuk át az univerzum járását,
de romba dönthetjük önmagunk világát.
Méhes József
(Zümi bá’)