A múlt kövén hiába nő a gaz,
ami egyszer megtörtént, az ott marad.
Jöhet száz ember, ki tollat ragad,
hisszük, a tegnap az tegnap – akárhogy szakad.
Tankönyvbe kerül, mit szabad tudni,
mit kell elfeledni, mit kell megtanulni.
Hős lett az egyik, áruló a másik,
attól függően, hogy az igény merre hajlik.
Az ünnep is olyan, amilyennek akarjuk,
ezt a beszédekben szépen meg is halljuk.
Egy évforduló fontos, a másik feledés,
attól függ, éppen melyik oldalnak kell a dicsérés.
A politikus ritkán mondja: „Tévedtem”,
inkább azt mondja: „Másképpen értelmeztem.”
Ez szebb szó, elegánsabb, és főleg kevésbé fáj,
a hazugság is úriasabb, ha „nézőpontként” áll.
A vereségből néha lesz nagy eredmény,
a kudarc mellé kerül egy szép közlemény.
A számok makacsok, nem értik a humort,
de egy jó beszéd után mégis minden „jól volt”.
A tegnapból lehet büszkeség vagy szégyen,
attól függ, milyen zászló leng éppen az égen.
A tegnapi áruló ma hős lehet talán,
holnap megint más szerepet oszthatnak rá.
De a fénykép, levél, irat őrzi a nyomot,
hogy ki mit tett, és mikor mit mondott.
Lehet rá új pecsét, mi mást magyaráz,
de a régi papír nem felejt el semmi mást.
Ezért ha újra átírják majd a tegnapot,
ne dobjuk ki rögtön a régi iratot.
Mert a múlt nem beszél, csak bizonyítékot ad,
s a valóság végül mégis velünk marad – ha hagyják!
Méhes József
(Zümi bá’)