Mielőtt pálcát törnénk mások felett,
nézzünk szembe, kik vagyunk mi ott bent.
A szó csak akkor lesz igaz és súlyos,
ha belső rendünk már szilárd és biztos.
Régi hitek, beidegződések dolgoznak csendben,
észrevétlen irányítják, mit hiszünk rendnek.
Ha nem kérdőjelezzük meg önmagunkat néha,
könnyen beleragadunk a saját igazunkba.
Aki nem látja saját mentális félelmeit,
könnyen mások hibáiban keresi kínjait.
Így lesz minden szava éles és vak,
nem segít, csak újabb falakat rak.
Nem a világ rossz először,
hanem a szem-lélek, amin keresztül nézzük.
Aki nem tüntette el belső árnyait,
ne akarjon másokat megjavítani.
Ha belül rend van, a világ is más,
nem ellenség többé, hanem összhang és társ.
Nem harcolunk a másként gondolkodóval,
hanem kíváncsian fordulunk hozzájuk nyitottan.
Ekkor a szó híddá válik, nem fallá,
a figyelem válasszá, nem karddá.
A segítség nem zajos, nem kérkedő,
csak ott szól csendben, ahol a szükség nő.
A tanács nem utasítás, nem nyomás,
nem akar irányítani vagy kontrollálni mást.
Lehetőség marad, nem kötelező út,
amit elfogadhatsz, vagy nem – szabadon, úgy.
Aki önmagát rendbe tette, annak jelenléte is tanács.
Méhes József
(Zümi bá’)