Az ész hidegen épít magának falat,
míg a vágy döngetve áttöri azokat.
Descartes szava tiszta, mint téli ég,
de a test mélyebben őrzi az élet lényegét.
„Gondolkodom” – mondja az ember magában,
miközben a vére lüktet a vágyban.
Mert egyetlen érintés néha többet ér,
mint minden gondolat, mely papírra fér.
Descartes könyvek fölé hajolva élt,
míg a test egy másik igazságot mesélt.
Hogy az ember nem csupán tiszta értelem,
hanem hús is, amely vágyik szüntelen.
Coitus ergo sum – bennem így maradt,
mint eső után felszálló párás gondolat.
És tudom már: az ember addig él igazán,
amíg valakihez képes közel hajolni némán.
Az ész pontos, akár a hideg acél,
de a testben régebbi igazság beszél.
A vér nem tanult latin mondatokat,
mégis mélyebben éli át a vágyakat.
A vágy nem kérdez, nem keres okot,
csak fellobban bennünk, mint száraz avarok.
Nem érdekli rend, erkölcs vagy idő,
csak hogy a másik teste milyen közel jön.
Cogito ergo sum – mondja az értelem,
Coitus ergo sum – súgja az érzelem.
És az ember valahol a kettő között él:
gondolkodva, vágyva, míg valakihez ér.
Méhes József
(Zümi bá’)