Békéscsaba ébredése

Mikor a föld még puszta volt, sivár,
az Alföld néma, árva rónaság.
Csak szél sodorta múlt porát a tájon,
s csend borult a végtelen határon.

A török dúlt sokáig, utánuk a föld kihalt,
csak puszta, por, üres határ maradt.
De Harruckern hívta a népet messziről,
Felvidék völgyéből, hegyek pereméről.

S a Felvidékről indult útra nép,
reményt kovácsolt az új és tiszta kép.
Szívükben hit, kezükben szántó erő,
S ha lassan is, város nőtt, mint őserő.

Szegényes házak, füstös kémények,
napszítta tanyák, dolgos remények.
Kicsiny udvarokban gyermek kacaja,
és kenyérillat, a mindennapok dala.

A szántóföldön arany búza ring,
a kertben alma, szilva ága int.
Az állat ólban békén megpihen,
és minden házban új remény terem.

A templom tornya emelkedni kezd,
a szívben béke, kézben dolgos tett,
Zsoltár köszönti új hazája földjét,
s a föld is hálás, kenyeret, jövőt ígér.

De a város nőtt, s a pereme kinyílt,
egy új világ, ahol a munka hív.
Ez lett Jamina, a dolgos telep,
szegények közt is reményt ébresztett.

Ám a föld mélyében rejtett kincs is volt,
agyag, mely téglát, cserepet adhatott.
S felépült a gyár, a kemencék tüze,
Such és Bohn álma lett a jövő köve.

Évszázadok során küzdelem, s jövő,
a tótok munkája, mint örök erő.
Jamina dalában mind ott visszhangzik,
s a város szíve ma is velük dobban itt.

Így született a múltból a jelen,
szlovák telepes, magyar szerelem.
Így fonódott össze föld és ég,
a közös jövőt adó, kitartó nép.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

A káposztalepke

Fehér szárny lebben a kerti csendben,káposztalepke száll könnyed lendületben.Zöld levelek közt harmatra talál,hol szél és illat csendesen összezár. Napfény kíséri lassú útján,szárnya fehérlik a zöld levelek súlyán.Nem kér sokat, csak

Óda a csülkös, körmös pacalról

Ez nem holmi étel, amit csak úgy dobnak,ez olyan dolog, amit kivárnak, hagynak.Bogrács alatt ropog rendesen a tűz,ami jó, az sose készül gyorsan, hirtelenül. Nem étel ez csupán, hanem lassú

Minden, mindenben

Egy álom, mely épp megszületne,mikor dörömbölés lép hirtelen a csendbe.Mint szél, mely letépi a virágot,mielőtt még kibontaná szirmát a világon. Az alkotó, ki művét félbehagyja,ott elmúlás az üres lapok alja.Mert

Azt gondolom, hogy Te azt gondolod

Azt hisszük, látjuk már a másik gondolatát,mintha titkos könyvét lapoznánk át egy éjszakán.Nem kérdezünk – ítélünk, hangtalan, keményen,sorsokat döntünk el egyetlen gondolt sejtéssel. Az ember nem attól fél, amit hall,hanem

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!