Békéscsaba ébredése

Mikor a föld még puszta volt, sivár,
az Alföld néma, árva rónaság.
Csak szél sodorta múlt porát a tájon,
s csend borult a végtelen határon.

A török dúlt sokáig, utánuk a föld kihalt,
csak puszta, por, üres határ maradt.
De Harruckern hívta a népet messziről,
Felvidék völgyéből, hegyek pereméről.

S a Felvidékről indult útra nép,
reményt kovácsolt az új és tiszta kép.
Szívükben hit, kezükben szántó erő,
S ha lassan is, város nőtt, mint őserő.

Szegényes házak, füstös kémények,
napszítta tanyák, dolgos remények.
Kicsiny udvarokban gyermek kacaja,
és kenyérillat, a mindennapok dala.

A szántóföldön arany búza ring,
a kertben alma, szilva ága int.
Az állat ólban békén megpihen,
és minden házban új remény terem.

A templom tornya emelkedni kezd,
a szívben béke, kézben dolgos tett,
Zsoltár köszönti új hazája földjét,
s a föld is hálás, kenyeret, jövőt ígér.

De a város nőtt, s a pereme kinyílt,
egy új világ, ahol a munka hív.
Ez lett Jamina, a dolgos telep,
szegények közt is reményt ébresztett.

Ám a föld mélyében rejtett kincs is volt,
agyag, mely téglát, cserepet adhatott.
S felépült a gyár, a kemencék tüze,
Such és Bohn álma lett a jövő köve.

Évszázadok során küzdelem, s jövő,
a tótok munkája, mint örök erő.
Jamina dalában mind ott visszhangzik,
s a város szíve ma is velük dobban itt.

Így született a múltból a jelen,
szlovák telepes, magyar szerelem.
Így fonódott össze föld és ég,
a közös jövőt adó, kitartó nép.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Blauburger vére

Egy barátom tiszteletére! Kőszeg lankáin fürtök érnek, bíbor színük fényben égnek. Pincék mélyén a csend figyel, bor születik, mi szívre lel. Dombok ölét napsugár simítja, csillog a szem, ha a

Pitypang

Sárga Nap a fű fölött, szél viszi a vágyadat. Elpattan a pillanat, és újjászületik egy világ. Méhes József (Zümi bá’)

Aratás

(Régi aratások emlékére.) Hajnal bontja szét az éj köpenyét, harmat fénylik a fűszál hegyén. A föld lélegzik, frissen, halkan, búza tenger ring aranyban. A kaszások vállán súly a világ, markukban

Magassági repülés

Fehér torony nő az égbe, szétárad, dagad, nőve, felfelé. Vörösnégyszögnél szárny rezzen, indulok, szemem a csúcsot kutatja, fényben tisztulok. Felhőalap sötétje hívogat, ott pezseg az élet, ott a vad áramlat.

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!