Bányában

A bánya egy kísértő hősi hely,
hol ember és föld együtt lehel.
A mély-homályból fény tör elő,
s a bányász-emlék hegycsúcsra nő.

Csákány zeng, omlik a szén,
a sötét vájat nappalt ígér.
Fáradt kéz húz, de nem pihen,
mert a csille ott dalol a síneken.

Trotil villan, omlik a szén,
fekete por száll a vájat ölén.
Bányász arcok, izzó szemek,
fényért küzdenek, míg lélegeznek.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

SZAKADÉK PEREMÉN

Szakadék peremén ülök, alattam a mélység,Fölöttem csillagokba kapaszkodik az ég.Lábam alatt a mélység, köröttem néma táj,Bennem ezer régi emlék ébred, mi visszajár. A szél a múltam lapjait csendesen forgatja,Az elveszett

BÁRKI MONDHATJA

Van bennünk vágy, mely néha felragyog,ha lehunyjuk szemünket, s magunkra maradunk.Valami hív, bár nem tudjuk, miért,talán egy érintésért, egy szebb holnapért. A testünk időnként csak ölelésetekre vár,hogy mellettetek teljesüljön végre

MINT AZ ÖREG FÁK

Megállunk ott, ahol vén fák őrzik az eget,s úgy érezzük, a csend most átölel minket.Nem szólunk, csak nézzük a viharvert ágakat,s bennük látjuk saját, megélt vágyainkat. Mi is hajlottunk már

KUNYHÓ

Aranyba fordult kint a messzi határ,a tarló fölött megpihent egy madár.A kukoricásban zizegett a levél,végigsimított rajta az őszi szél. Kukoricaszárból épült egy kunyhó,fölötte kéklő ég, körötte tarló.Nem palota volt, mégis

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!