Bambulok

Bambulok, áll az idő bennem némán,
tekintetem megakad a nihil egy pontján.
Nem kérdez az ész, nem felel a szó,
csak lebeg a csend, mint elsimult tó.

Magam elé nézek, s nincs ott a világ,
eloldja magát minden gondolat-ág.
A fejem üres, mégis nehéz,
mint vízen ringó álmos tengerész.

Ez nem pihenés, nem édes nyugalom,
inkább kifáradt, tompa állapotom.
A cél elpárolgott, mint hajnali pára,
nem mutat irányt se jövőre, se mára.

A bizonytalanság beszél helyettem,
lebegő hangon, mi őszinte bennem.
Nem tudom még, mit akarok mondani,
csak azt, hogy muszáj megszólalni.

A bambulás így válik alkotóvá,
nem célból, nem tervből fakadóvá.
Az üresség enged, tág teret ad,
hol megpihenhetsz, ha nagyon kivagy.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

SZAKADÉK PEREMÉN

Szakadék peremén ülök, alattam a mélység,Fölöttem csillagokba kapaszkodik az ég.Lábam alatt a mélység, köröttem néma táj,Bennem ezer régi emlék ébred, mi visszajár. A szél a múltam lapjait csendesen forgatja,Az elveszett

BÁRKI MONDHATJA

Van bennünk vágy, mely néha felragyog,ha lehunyjuk szemünket, s magunkra maradunk.Valami hív, bár nem tudjuk, miért,talán egy érintésért, egy szebb holnapért. A testünk időnként csak ölelésetekre vár,hogy mellettetek teljesüljön végre

MINT AZ ÖREG FÁK

Megállunk ott, ahol vén fák őrzik az eget,s úgy érezzük, a csend most átölel minket.Nem szólunk, csak nézzük a viharvert ágakat,s bennük látjuk saját, megélt vágyainkat. Mi is hajlottunk már

KUNYHÓ

Aranyba fordult kint a messzi határ,a tarló fölött megpihent egy madár.A kukoricásban zizegett a levél,végigsimított rajta az őszi szél. Kukoricaszárból épült egy kunyhó,fölötte kéklő ég, körötte tarló.Nem palota volt, mégis

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!