A villám
Az ég kettéhasad, fény szövi át az éjszakát, a szél kiált, a föld reszket, és a csend vérző fénnyel telik meg. Méhes József (Zümi bá’)
Okosnak lenni
Elsőre hittem, hogy zseni vagyok, ész, az univerzum is csak általam lett kész. Aztán a valóság finoman megsúgta, ez most nem jött össze, te kis hülye puja.” Később már mondtam, „Ja, hát direkt csináltam!” közben a homlokom koppant a hibámban. A tapasztalat drága, de megéri végül, mert legalább tudom, mit ronthatok el végül. És ha […]
A legmélyebb csend
A csend ölében lánggal éghet kín, nem kiált, csak mélybe hull, nem hív. A szó, ha szólna, könnyet oldana, de némaságban él mindörök fájdalma. Mint kőbe zárt titok, úgy él a kín, fagyott szívben mégis tűz a szín. Némán virraszt, s belül forr a láva, de kívül az arcán nyugszik a díszpárna. A csend torony, […]
A vihar dobszava
A szél először csak. zúg, mintha titkot hozna messziről. Fák lombjai susognak, feszül a levegő, valami közeleg. Felhők gyülekeznek, mint hadba vonuló seregek sötét lobogók alatt. Az égbolt mélyről morajlik, és egyetlen, vakító villanás felírja az égre az első jelet! Dörren a menny, mint hatalmas dob, amit láthatatlan kéz ver. A föld remeg és a […]
Barátság
Nem mérik arannyal, ezüsttel, nem vásárolhatod meg bűvölettel, mert az, ki adja önmagát, az adhat neked igaz csodát. A barátság csöndes vallomás, nem kér díszt, sem koronát, csak azt, hogy legyél, ha hív, s te maradsz, ha mindenki más elhív. Egy hang, amit belül hallasz, a semmi közepén is maradsz, s nem tudod, honnan, de […]
Óvd a fákat
Hatalmas fák, kik az égre mutattok, őrzitek ősidők bölcs titkait, s taníttok. Gyökeretek mélyben a föld szívét öleli, koronátok fényben az ég boltját növeli. Árnyat adtok vándornak, oltalmat a népnek, tiszta levegőt adtok minden létezésnek. Ligetekben béke, s madár dala zeng, múlt és jövő bennetek jelenik meg. Jaj annak, ki erdőt, ligetet kiirt, holnapjából temetőt […]
Szilva dilemma
Amíg a fán ring, nagy terve támad, hogy lesz belőle tűz és szenvedély, de jön a fazék, s a lábos is bezárhat, s marad a sorsa, édes semmiség. A lekvár sorsa csendes tisztesség, a reggeli vajas kenyér jobbik fele, nem harsány, nyugodt békesség, s élete átlagközép, mit érdemel. A pálinka szól a nótaasztaloknál, kiissza bánatát […]
Irigység
Az irigység nem szégyen, hanem erő, benned lüktet, mint rejtett dobverő. Kicsit mar, de felébreszt – hajt, és lehetsz az, kit holnap a többiek szidnak majd. A munkahely klasszikus helyszín, előléptetik Bélát – már jön is a tejszín: Biztos benyalta magát, mondjuk, keseregve, de közben érezzük, én is ott akarok lenni mellette. Az irigység őszinte, […]
Néha jó hülyének lenni
Ha rám tekintesz, könnyen elhiszed, hogy gondolatból nálam kevés született. De mögöttem ott lapul az irónia, egy bohóc lelke, halk tragikomédia. Az első benyomás, „ez tuti hülye”, az arcát nézve nincs rajta füle. A másodiknál meg, „tényleg nem kamuz!”, de legalább őszinte, semmit nem tabuz. Én nem rejtem el a marhaságot, vállalom büszkén a félnótásságot. […]
Füstöl a fű
Füst gomolyog, lassan száll az égbe, gondolat repül, szabadon, zenére. Meglazul az idő, a percek szétesnek, álmok születnek, mert a valóság részeg. Könnyű a test, mint hajó a vízen, a színek vadak, erősen lüktet a szívem. Szavak táncolnak, hangok ringatóznak, a mélyből előbúvó titkok mind kibomlanak. Száll a füst, mint szomszéd macskája, kacsint az óra, […]