Aratás

(Régi aratások emlékére.)

Hajnal bontja szét az éj köpenyét,
harmat fénylik a fűszál hegyén.
A föld lélegzik, frissen, halkan,
búza tenger ring aranyban.

A kaszások vállán súly a világ,
markukban élesre köszörült akarás.
Lépnek előre, suhan az erő vasa,
ritmust ver minden lendülő kasza.

Mögöttük asszony és gyermek hajol,
markot szednek gabonaszálakból sorban.
Kötelet fonnak szalmaszálból,
kéve születik minden hajlongásból.

A kévék sorban, mint gyermekek állnak,
keresztbe rakva őrzik az álmukat.
Szél játszik velük, mintha tudná,
hogy kenyeret rejt minden aranyló búza.

És mikor estére elpihen a táj,
a búza keresztjein fény szalad át.
Az alkony tűzben állít emléket
az embernek, ki verejtékkel éltet.

Mert búza nélkül nincs se nap, se kenyér,
nincs otthon, asztal, nincs jövő, nincs remény.
A mag marad, hogy új élet fakadjon,
így őrzi az ember a létet minden aratáson.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Ilyen vagyok

Ha nincs ki mérjen, akkor is túlmutatok,saját árnyékomon is átlépve járok.Semmi nem formál egyformára már,mert bennem létezik a mindentől eltérő határ. Ha egyedül lennék az Univerzumban,az énem akkor is mindenkitől

Az utolsó csepp

Nem látszik még a vég, de roppan már a csend,Mint víz felett a jég, mely lassan megreped.Sejtjük: ami jön, nem old fel, nem enyhít majd,Csak szétszakít mindent, mit eddig eltakart.

Nem mindig bántani

Egy szó már ott van a szám szélén,csípős lenne, érezném is én,de valami bennem inkább visszatart,hogy nem kell minden helyzetben a harc. Az ész nem arra van, hogy fölé kerekedjek,hogy

Így táncolok

Gyermekkoromban táncról álmodott szellemem,hogy majd a néptánc szent porában ég a lelkem.Már akkor is vad ritmus fészkelődött bennem,Csak más ütemre lendült mindig a két kezem. A prímás húzta fennkölten a

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!