A vihar dobszava

A szél először csak. zúg,
mintha titkot hozna messziről.
Fák lombjai susognak,
feszül a levegő, valami közeleg.

Felhők gyülekeznek,
mint hadba vonuló seregek sötét lobogók alatt.
Az égbolt mélyről morajlik,
és egyetlen, vakító villanás felírja az égre az első jelet!

Dörren a menny,
mint hatalmas dob, amit láthatatlan kéz ver.
A föld remeg és a szív üteme összekeveredik
az ég haragjának dallamával, amit ember nem mer.

Eső zuhan,
milliárd csepp kopog háztetőn, földön, arcon.
A víz patakokban fut az utakon,
és a villám fénykardként lecsap
az éj sötét húsában megbúvó magokon!

Majd ahogy jött úgy távozik,
a felhők megbontják seregüket.
A dob elhallgat,
és a világ lassan, óvatosan visszaengedi a fényeket.

Csak az eső illata marad és a tudat,
amit a természet magáról megmutat.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

SZAKADÉK PEREMÉN

Szakadék peremén ülök, alattam a mélység,Fölöttem csillagokba kapaszkodik az ég.Lábam alatt a mélység, köröttem néma táj,Bennem ezer régi emlék ébred, mi visszajár. A szél a múltam lapjait csendesen forgatja,Az elveszett

BÁRKI MONDHATJA

Van bennünk vágy, mely néha felragyog,ha lehunyjuk szemünket, s magunkra maradunk.Valami hív, bár nem tudjuk, miért,talán egy érintésért, egy szebb holnapért. A testünk időnként csak ölelésetekre vár,hogy mellettetek teljesüljön végre

MINT AZ ÖREG FÁK

Megállunk ott, ahol vén fák őrzik az eget,s úgy érezzük, a csend most átölel minket.Nem szólunk, csak nézzük a viharvert ágakat,s bennük látjuk saját, megélt vágyainkat. Mi is hajlottunk már

KUNYHÓ

Aranyba fordult kint a messzi határ,a tarló fölött megpihent egy madár.A kukoricásban zizegett a levél,végigsimított rajta az őszi szél. Kukoricaszárból épült egy kunyhó,fölötte kéklő ég, körötte tarló.Nem palota volt, mégis

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!