A vélemény kincs, de kár, hogy gyakran silány,
mint rossz parfüm büdös, mégis vidám.
Az ember hordja, mutatja bőszülten, bután,
s hiszi, hogy arany, pedig csak homály.
Akár a segglyuk, mindenkinek akad,
de senki nem kíváncsi a másikéra, mert így szabad.
Mégis a bárgyú folyton-folyvást tülköl,
s a világ fülébe kórusként pöröl.
A Facebook falán özönlik a szó,
ott a lufi is bölcs, sőt prófétáló.
A kommentek alatt háború fakad,
de mindenki csak önmagára hallgat.
A kocsmában ül a nép, és beszél,
„ha én lennék miniszterelnök, te félj!”
Majd hörpint egy sört, s mondja tovább,
mintha a világ sóvárogva várná a szavát.
A kávéház mélyén is zeng a beszéd,
a főnök politikáról, nemzetről, hősökről mesél.
S a csapat, mint mindig, hűen bólogat,
bár van ki unja, de szürcsöl, és hallgat.
A vélemény szent, hisz ettől vagy nagy,
mert hiszed, hogy nem te vagy a zagy.
De mint a szél, ami csak fúj, majd leáll,
a hallgató füléből rettentő gyorsan kiszáll.
A vélemény-menet élén masírozik a nép,
kezében táblák, „Hallgasd meg, ez a szép!”
De mindenki mindig egyszerre kiabál,
így a győzelmi menet végül csak lárma-bál.
A banzáj végén a tér rothadó szeméttel tele,
konfetti közt széttaposva a bölcs üzenete.
De mindenki boldog, mindenki tapsra vár,
mert hiszi, szétvertük mindent, mindenki király!
Szellemileg alultápláltat könnyű megvezetni,
higgye csak, hogy vezér nélkül nem érdemes élni.
A véleményben a jót tapossuk el – mert mondták,
valamiben hinni kell, s ettől lesz a guillotine is csodás.
Méhes József
(Zümi bá’)