A tél meséje

A hajnal kék köpenyt terít a világra,
apró fehér jelek rajzolódnak ki.
A kíváncsi követek a tél birodalmából
úgy érkeznek a pelyhek, mint hangtalan seregek.

Súlytalan érintéssel csókolják arcomat,
hűvös cseppé olvadnak, a tél lehelete játszik velem.
Tisztán, frissen, és valahol mélyen
mégis ott lappang mindenütt a tűzhely melegsége.

Hallom, ahogy a hópárnák alatt lágyan roppan a talaj,
minden lépésnél apró titkot súgva a fülembe.
Távolról gyerekek kacagása fut át a csend testén,
s a szánkó nyoma piros szalagként fut a domb tetején.

A hó íze a nyelvemen egyszerre édes és hideg,
mintha a csillagokból szitálták volna le.
Mint egy kézzel formált álom,
amely egyetlen érintéstől foszlik szerte.

A holdfény ezüsttel vonja be a tájat,
a hó ragyog, millió apró titokként kacag.
A tél mesél, és én minden pelyhét
a bőrömön, szememen, viselem magam.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Fecske-emlék

Gyerekkorom tanyájának még érzem az illatát, istálló, fű, széna, abrak, éltető falatát. Lovak fújtatása, tehenek kérődző csendje, az idő kereke most visszaforgott bennem. Két tehén az egyik oldalon, két ló

Lelki társ ravatala

Nem a fizikai halál a legnagyobb veszteség, mert ott a csendben békét lel a vég, de szívünk mélyén súlyosabb a kín, ha a lelki társ életében már nem felel neked.

Az árulás

Csak baráttól jöhet álnok döfés, így születhet csak igazi törés. Az ellenség szava nem dönt romba, aki közel volt hozzád, taszíthat porba. Az ellenség támad, nyíltan, keményen, sosem árul, hisz

Nem az számít…

Nem az számít, mennyi év várt, hanem, hogy tested-lelked mit csinált. Hogy percnyi időből mennyit élsz, s hogy álmaidban mennyit félsz. Hiába hosszú száz napod, ha üres szívvel álmodod. Az

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!