Van szó, mi simogat, mint alkonyi derű,
s van szó, mely után az élet is keserű.
Mert egyetlen mondat, ha gyűlöletre kél,
még évek múltán is elevenbe tép.
A szó lehet puha érintés,
egy sebzett embernek halk megmentés.
Lehetne béke is ebben a világban,
nem csak keserűség mindenki mondatában.
Sok ember nem gonosz, csak fáradt nagyon,
túl sok a kimondatlan súly a vállakon.
Aztán egy rossz percben minden kiszakad,
és rombolni kezdenek, döntik a falakat.
A szó lehet kés, hideg és nyers,
amit düh kovácsol, ha elfogy a csend.
És hiába bánod meg másnap talán,
a seb ott marad majd a másik arcán.
A csendet ma sokan gyengeségnek hiszik,
pedig a legerősebb emberek viszik.
Mert nem az a bátor, ki rögtön felel,
hanem ki önmagával szembenézni mer.
Mielőtt a száj szól, kérdezze meg az észt:
„Hasznodra lesz-e ez, vagy romba dönt egészt?”
Mert nem minden igaz méltó a hangra,
s nem minden indulat való az arcokra.
Ezért mielőtt szólnál, időzz még kicsit,
mérd meg a lelkedben a szándékaid.
Mert ember csak addig maradsz odabent,
míg a szád előtt az agyad üzen.
Méhes József
(Zümi bá’)