Itt e század, csupa fény, csupa zaj,
Mindenki bölcs, csak ne kérdezd, mi a baj!
Okos a telefon, a gazdája nem,
De fotózni tud – már az is értelem!
A neten szakértő ezer és ezer,
Mind győz, mikor veszt, mert kommentelni kell!
A tudás ma súlyos, de a kattintás könnyű,
És aki kételkedik, az liberális, szörnyű!
A világ forog, az agy marad,
A tény zavaró mellékszál maradt.
De mi boldogan hisszük, hogy értjük,
Amit nem is látunk, sőt nem is kérdjük.
És így élünk, derűs vakságban,
Okoseszköz árnyék-várban.
mondjuk, hogy tudjuk és hisszük,
S a szent nemtudást áhítva visszük.
Aki mindent tud, az semmit se fél,
De ha kérdezed, „Mit?” – már nem beszél.
Mert a tudatlanság díszes ruha,
S a bölcsesség már csak gyanús csuha.
A politikus vakít, a pap influenszer,
A költő meg táncol, ha pénz kell egyszer.
A könyv ma dekor, a gondolat drága,
A bölcsesség? Há’ az már retró cucc, bátya!
S ha egyszer majd kérdik, mi történt itt bent,
Mondjuk – nem tudjuk, de szép volt, igen!
Mert végül az marad örök tanulság,
tudatlanságban élni kollektív adomány!
Így élünk szépen, békén, vakon,
Valóság helyett mézgás habon.
Nem tudjuk, mi történik itt,
azt sem tudjuk, hogy nem tudunk semmit.
Talán lesz még, ki kérdez bátran,
Ki látja majd a köd mögötti vágyat.
A csendben ott lesz egy rejtett fény,
egy ész, mely érti, hogy mit nem ért.
Méhes József
(Zümi bá’)