Csak a véget nézi ma a vak világ,
s nem kutatja, miből nőtt ki a virág.
A füstöt bámulja, mely fenn kanyarog,
nem azt a szikrát, mely a kezdetben izzott.
Könnyű a romra szánakozva nézni ma,
mikor már minden kő lehullt a porba.
De ki figyelt az első repedésre fel,
melyből a pusztulás útjára kel?
A tömeg a látványt szereti leginkább,
ami hangos, ami rögtön választ kínál.
A csendes összefüggés háttérbe szorul,
pedig ott születik meg minden, mi fordul.
Minden következmény egy régi mag nyoma,
valahol elvetették, mielőtt kihajtana.
A termés sem nő ki ok nélkül a földből,
ahogy emberi sors sem születik véletlenből.
Semmi sem történik egészen ok nélkül,
minden valami másból nő ki végül.
Az árnyék sem jár a fény nyomán soha,
ha nincs mögötte test, amely létrehozza.
Nem az omlás az első figyelmeztető jel,
mit akkor vesszük észre, mikor már dőlni kezd.
A láng sem a kezdet, hanem végső üzenet,
mert a szikra sokkal korábban útnak eredt.
A hullám is rajzol ezüst ívet a tavon,
sokan megállnak gyönyörködni a parton.
De a mély áramlás némán dolgozik alant,
s mozgatja azt is, ami fényesen fenn halad.
A bölcs nem a végén kezdi a történetet,
hanem ott, ahol az első lépés megeredt.
Nem a folyó torkolatát figyeli csupán,
hanem a forrást is a hegyek oldalán.
Ezért, ha válaszokat keresel valahol,
ne elégedj meg azzal, ami előtted araszol.
A bölcsesség ott kezdődik talán,
hol az ember mélyen az okok nyomában jár.
Méhes József
(Zümi bá’)