A hóról – másként

A hó szépsége nem öncélú varázs,
funkció és költészet egybeforrt társ.
Haszon és harmónia kéz a kézben,
ritka ajándék ez az emberi létben.

Alatta pihen a mag és a leendő kalász,
nem éri gyökerét a zord fagyás.
Fehér csend őrzi a rejtett magot,
melyben a jövő életet álmodott.

Ha olvad, nem vész el, csak átalakul,
vízzé lesz, mely a földbe mélyen vonul.
A tavasz zöldet ebből fakaszt,
s reményt teremt minden rög alatt.

Gyermekkacaj csillan a dombokon,
szánkó suhan le a fehér utakon.
De a játék mögött ott lapul
a rend, mellyel életet oltalmazunk.

A város szemében csak akadály,
csúszós az út, késik a járat már.
Pedig a panasz fátylán túl
életmentő hó bújik meg, mint zengő húr.

Ma inkább kép lett, gyors pillanat,
mit képernyőn őriz a gyakorlat.
A látvány marad, a lényeg fojtogat,
a hóból dísz lett, nem építő gondolat.

Pedig a hó nem múltba fagyott jel,
hanem intés, mely ma is felel.
Ha végleg eltűnik a tájról,
hiánya beszél majd a kibaszott világról.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Magamnak lenni

Szeretnék önmagam lenni, de pechem, hogy minden reggel más fickó kel fel. Tegnap még filozófus, ma krumplis lángosos, holnapra ki tudja? Talán légtornászos. Magam után futok, mint csirke az udvarban,

A jó arcnak kell a hely

Nem szégyen, ha a haj lehull, a fej határozott, változatlanul. A fénylő koponya csupán jel, a bölcsességnek kell a hely. Aki mindig vállalja sorsát, az nem rejtegeti homlokát. Mosolyog, büszkén

A Tűztorony éneke

Régtől fogva áll a torony, idők viharán át, mint hatalom. Kő-bástyában múlt szava leng, ősök hűsége a falakban zeng. Harang szólt, ha láng közelt, őrködve intett, tűz van – emberek.

Boszi borozó

Sopron város oldalában, pince bújik mély homályban, Boszi borozó, jó tanyája, boros kedvnek szép hazája. Vörösborok vére csordul, pohár alján fénybe fordul, ki baráttal ül az asztalnál, annak szava messze

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!