A harc maga

Az ég alatt vad árny borult a tájra,
a szél süvöltött, s tenger habja lángra.
S a sziklák ormán, ott, hol vége az égnek,
két nagy Erő feszült az öröklétnek.

A Sötét, az árnyak koronája,
fején a pusztulás fekete lánca.
Kezében kard, mely feketén lobog,
vérében láng, mely mindent felragyog.

A Világosság szembe jő,
vállán a hajnal, szívében erő.
Pajzsa sugárból, csillagok tüzéből,
kardja forrásból, békítő zenéből.

Összecsapnak, s reng a végtelen,
villám cikázik, szél zúg féktelen.
Kard kardra sújt, s a világ szétrezeg,
a föld, az ég mindent figyel, remeg.

Hol fény győz végül, új virág fakad,
szelíd sugár szelídít íjakat.
De van, hogy árny borítja föld szívét,
s vaslánc bilincseli az emberi reményt.

Nem mindig tiszta a harc diadala,
a jó se győzhet minden pillanatba.
Hol ember él, ott árny és fény vegyül,
s a döntés súlya vállunkra kerül.

Mert a harc maga, nem puszta mese,
nem ígért vég, nem biztos győzelem.
Csak kívánni lehet, hogy béke marad,
s ne temessen mindent az örök éjszaka.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

A dínók éneke!

Az 5 éves Gergő és a 7 éves Marci unokámnak ajánlva. Dínó erdő ébred éppen, napfény játszik zöld levélen. Trappolás száll messzi tájon, kaland vár ma minden ágon. Triceratops reggel

Tévedés!?

Felvettem kabátom, mintha pajzsot vonnék, s kiléptem abból, mit szívemben még tartanék. Te hagytad, hogy menjek – oly könnyűn engedtél, mintha nem is számított volna, hogy ott voltam én. Méhes

Itt van az ősz

A járdán levelek barnán hevernek,egykori zöld álmok most elcsendesednek.Nem lázadnak többé a szél sodra ellen,sorsuk nyugalma átterjed a végtelenre. A fák engedik hullani a lombot,nem számolgatják a tegnapot.Ami készen van,

Önvallomás…!

Úgy érzem, a falhoz kellett volna basznom Téged rég,akkor nem lennél – mint most is – a gödör mélyén még! Méhes József(Zümi bá’)

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!