A bánkódás

A bánat mindig késve érkezik,
mikor már semmi vissza nem segít.
Kopog a szívben, csendesen,
de kulcs nincs többé seholsem.

Bánkódni annyi: mint árnyékot ölelni,
egy eltűnt percet visszakövetelni.
De az idő nem hajlik szóra,
nem érdekli már senki sóhaja.

A bánat körbe-körbe jár,
mint madár, mely ablaknak száll.
Nem talál kiutat, csak beleüt,
s közben a jövő szép lassan eltűnt.

A múlt nem lesz igazabb attól,
hogy százszor újra elsiratod.
Nem lesz szebb, nem lesz más,
csak nehezebb lesz a továbbhaladás.

Nem az fáj, ami elmúlt rég,
hanem hogy nem engedjük el még.
A bánkódás itt válik hibává:
mikor lánc lesz, s nem alakul tanulsággá.

A könny lehet tiszta, rövid eső,
de ha örök, mocsárrá nő,
Ott nem sarjad remény, se virág,
csak áll az idő, s vele a világ.

Ami elmúlt, már nem kér semmit,
csak mi kérünk tőle még megint.
De a válasz mindig ugyanaz:
mély csend, ami szép lassan elapaszt.

Nem kell tagadni, ami fájt,
de nem kell ott lakni végtelenül tovább.
A seb begyógyul szépen, csendesen,
ha nem tépjük fel mindig szüntelen.

A bánkódás hiábavalósága ott kezd élni,
mikor már nem tudunk továbblépni.
Mikor a fájdalom nem eszköz mára,
csak kifogás, a saját mozdulatlanságra.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

JÓKÍVÁNSÁG

Álljon a stelázsid roskadásig tele,legyen minden polca jóval megrakva, telve.Befőtt, lekvár, méz és finom falatok,hirdessék, hogy nálad jól telnek a dolgos napok. A stelázsi nem más, mint gondoskodás,mögötte sok munka,

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!