Megállunk ott, ahol vén fák őrzik az eget,
s úgy érezzük, a csend most átölel minket.
Nem szólunk, csak nézzük a viharvert ágakat,
s bennük látjuk saját, megélt vágyainkat.
Mi is hajlottunk már a kegyetlen szélben,
s ha ránk szakadt az ég, sem hullottunk térdre,
Mert bennünk is él a vágy, amely mindent túlél,
s a legmélyebb sötétben is új hajnalt remél.
Méhes József
(Zümi bá’)