Van, ki a múlt sérelmeit őrzi még,
s minden új napban ugyanazt látja rég.
A tegnap árnyéka vállára nehezül,
és saját történetébe lassan elmerül.
Aki állandóan sértettnek érzi múltját,
úgy érzi, minden helyzetben védeni kell magát.
Egy egyszerű szó is támadásnak tűnhet,
a másik véleménye is ellenséges lehet.
Van, aki mindenben támadást lát,
egy fél mondatban is keresi a hibát.
És amit más egyszerűen csak mondott,
az nála már újabb bizonyíték arra, hogy bántott.
S miközben saját fájdalmát igazolja,
a másik érzéseit, véleményét elutasítja.
Mert csak az számít, amit ő maga szenved,
s közben észrevétlenül másokat is terhel.
Néha könnyebb ragaszkodni a sérelemhez,
mint szembenézni azzal, ami következhet.
Mert ha nincs többé kit hibáztatni,
magunknak kell dönteni, akarunk-e tovább állni.
Talán azért nehéz a múltat végleg elengedni,
mert könnyebb egy régi sértettség mögé bújni.
Nem mer szabadon állni egy ismeretlen reményében,
ahol már neki kell dönteni teljes felelősséggel.
Nehéz úgy segíteni, hogy közben vigyázni kell,
hogy egy ártatlan szó vajon mit idézhet majd fel.
S nehéz jelen lenni, a hétköznapi pillanatban
ha a régi történet árnyékában minden újra kifakad.
Így a kapcsolatban feszültség terem,
már nem szólal meg szabadon a segíteni akaró sem.
Mert tart attól, hogy minden kis mozdulat
újabb értelmetlen sérelmet és panaszt fakaszt.
Nem az a gyógyulás, hogy mindent elfeledünk,
hanem hogy többé nem a múltból élünk.
A seb helyén lassan új élet nő és új remény,
ami fogva tartott, az már csak egyszerű emlék.
A valódi elengedés nem felejtés,
hanem lassú, átgondolt belső átrendeződés.
Amikor a múlt nem követel állandó figyelmet,
s a jelen végre visszakaphatja az embert.
Méhes József
(Zümi bá’)