Mint dominók dőlünk egymás karjába,
egy érintés sodor további a lázba,
benned másnak visszhangzik a vágy,
s bennem is más felé indul tovább.
Én benned voltam egy halk remegés,
te másban oldod fel a feszülést,
így fut tovább a vágy íve némán,
a múló beteljesülések hosszú során.
Az aktus nyoma bennem él tovább,
de te máshoz viszed már a lángját,
és bennem is más gyújt új zenét,
egy végtelen kívánás-lánc üzenetét.
Egy pillanatra minden összeér,
de már tovább is lép a szenvedély,
mint eldőlt sor, mi meg nem áll soha,
csak fut tovább vágyunk, mindig tova.
Te bennem voltál, mégsem maradsz,
csak egy rezdülés, mely tovább halad,
és benned is más hagy nyomot csendben,
mint vágyott jó egy múló testben.
Így fonódik össze test és idő,
egy lánc, mely mindig tovább dől,
minden érintés új kezdet lesz,
de véget ér itt, hogy máshol lehess.
Szemedben búcsú és ígéret ég,
hogy más orgazmusban van még-még,
és bennem is más gyújt új reményt,
egy sosem nyugvó végtelen költeményt.
Így lesz teljes a körforgás maga,
egy lánc, melynek nincs nyugvó pontja,
csak dőlünk egymásba újra meg újra,
végtelen vágyból épült hosszú vonalba.
És bár őrülten egyek voltunk,
de akkor is tovább indul utunk,
mint dőlt-dominók végtelen sora,
mely sosem ér véget igazán soha.
Próba-szerencse?!
Méhes József
(Zümi bá’)