Az elején még tűzben áll a vágy,
szemünk csillan, mint tiszta láng.
„Én is Téged” – harsogja szívünk,
s egymás felé nyílik minden hitünk.
Kéz a kézben könnyű minden út,
az idő is lassabban halad, mint fut.
Szavak nélkül is értjük egymást,
csendben osztozzuk a közös varázst.
Nem számolunk, nem írunk mérleget,
nem kérdezzük az elveszett perceket.
Csak jelen van minden pillanat,
s bennünk él a kimondatlan akarat.
De lassan árnyék kúszik közénk,
mit viharfelhő hajt fölénk.
Szavak mögé bújik a hiány,
és nőni kezd egy mennydörgő határ.
Hangjaink élesebbé lesznek,
mint pengék, melyek csendben metszenek.
Nem halljuk már a másik szavát,
csakis saját igazunk dühödt dallamát.
Talán ott veszett el a lényeg,
hol az érzés helyére tételek léptek.
S a szeretetből feltétel lett,
nem ajándék, csak kölcsönös pamflet.
Kapd be mélyen, üvöltve szól a szó,
s a végszó: „Te is az enyémet”: szinte maró.
Mintha sosem lett volna „Én is Téged”,
nem látunk egymásban mást, csak eltorzult képet.
Конец фильма!
Méhes József
(Zümi bá’)