A depressziós – távolról nézve!

Mély sötétben fekszik, nincs már saját napja,
nem mozdul semmi, csak húzza a gyötrés maga.
Ha orvosról beszélnek, vad tiltás rándul rá,
mintha minden segítség ellenségként állna már.

A világ azt mondja – kell a szakemberi kéz,
de benne valami remeg, s visszahúzza a mély.
Mintha ítélet lenne minden recept, minden szó,
mely orvostól jön – s meg kellene hódolnia valahol.

Sokan nem értik, miért fél így a mentő szótól,
hisz csak gyógyulást ígér – szabályt, rendet a jótól.
De benne mégis a múlt sebeinek zaja zúg,
rejtve épülnek benne új falak, szűk zugok.

A gyógyszertől úgy retteg, mintha önmagát temetné,
fél, hogy elveszik tőle az utolsó maradék erejét.
A betegsége beszél benne, vad és könyörtelen,
s ő nem látja – nem ő dönt már régen semmiben.

A körülötte segítőn állók távolról látják,
az ellenkezés nem én vagyok, csak betegség-fáklyák.
Ők mondják – mindig melletted vagyunk,
s türelmükből lassan lépés lesz – haladunk.

A pszichiáter neve még mindig seb a bőrön,
de már nem üvölt fel rá minden porcikája gyötrőn.
A gyógyszer sem tűnik már mindent elnyelő árnak,
csak félelmetes kapunak – talán valami másnak.

A sötét tovább ül rajta, mint hideg kabát,
de már nem szorosan, mint az elmúlt sok napján.
A dac is reped néhány alig hallható helyen,
mintha valami kicsiny rés nyílna a retteneten.

Talán egyszer eljut addig, hogy belép a küszöbön,
de nem hittel, inkább úgy, mint aki nem lát más jövőt.
Ott mondhatná – segítsetek, mert nincs tovább,
mert a mély már nem tart, de a fény se hív át.

És ha elindulna, az út akkor még kemény marad,
nem lesz csoda, se fellobbanó új akarat.
Csak lassú mozdulatok, apró, megtört lépések,
a remény itt nem fény, csak túlélés-morzsák, élek.

És ott, a csendes szobában, ahol hallgatni is szabad,
talán megérti, hogy nem kell egyedül vinnie a napokat.
Nem fény gyúl fel – csak egy parányi, törékeny meleg,
de elég lehet ahhoz, hogy egyszer újra önmaga lehessen.

Méhes József
(Zümi ’bá)

Megosztás:

Kategória további versei

Magamnak lenni

Szeretnék önmagam lenni, de pechem, hogy minden reggel más fickó kel fel. Tegnap még filozófus, ma krumplis lángosos, holnapra ki tudja? Talán légtornászos. Magam után futok, mint csirke az udvarban,

A jó arcnak kell a hely

Nem szégyen, ha a haj lehull, a fej határozott, változatlanul. A fénylő koponya csupán jel, a bölcsességnek kell a hely. Aki mindig vállalja sorsát, az nem rejtegeti homlokát. Mosolyog, büszkén

A Tűztorony éneke

Régtől fogva áll a torony, idők viharán át, mint hatalom. Kő-bástyában múlt szava leng, ősök hűsége a falakban zeng. Harang szólt, ha láng közelt, őrködve intett, tűz van – emberek.

Boszi borozó

Sopron város oldalában, pince bújik mély homályban, Boszi borozó, jó tanyája, boros kedvnek szép hazája. Vörösborok vére csordul, pohár alján fénybe fordul, ki baráttal ül az asztalnál, annak szava messze

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!