A nappal színekkel építi rendjét,
az éj lebontja, s kitárja csendjét.
Hol titkok zengenek hangtalanul,
s az élet az öröklét nyomán alakul.
Az éberség itt a legfőbb erény,
kardja a léleknek, pajzsa a fény.
Mert aki ellenőrzi az éj folyamát,
megtartja másnak is élete javát.
Az éjszaka fegyver lehet, tőr a kézben,
álmok kapuján vér csoroghat résben.
A bűn a homály köpenyét veszi,
hogy tettét a hold se lássa, nem hirdeti.
Az éberség – láng az árnyak ölén,
védelmező fény a sötét közepén.
S ki nem alszik, ha a veszély közel,
megtart másokat, mindenkiért felel.
Így kettős az éj, szent és baljós,
őrző és romboló, nyugtató s jajszó.
Ki benne jár, mindig választhat,
hogy békét hoz, vagy sebet, harcot ad.
Így hát az éj tanít, figyelmeztet,
az éberség őriz, a könnyelmű veszhet.
És aki tisztán áll szembe vele,
az éjben önmagát ismeri meg.
Az éj sötétjében tanul az ember,
hogy minden tett örökre benne.
Az árnyék, mely takar, ítélni fog,
ha eljön a hajnal, ott fény, vagy pokol.
Az éjszaka nem arra való, hogy aludjon az ember,
hanem arra, hogy sötét legyen!
Méhes József
(Zümi bá’)